Kutyaetológia konferencia

Az 1994-ben, Csányi Vilmos professzor, Miklósi Ádám professzor, Dr. Topál József és Dr. Dóka Antal által alapított MTA-ELTE Családi Kutya Kutatási Program legnagyobb támogatói kétségtelenül a gazdák, akik mindvégig önként, ellenszolgáltatás nélkül vettek részt kutyáikkal a viselkedéstesztjeinkben. A kísérletekből írt szakcikkek viszont gyakran csak évekkel később jelennek meg, az angol szakszöveg viszonylag nehezen érthető, ezért a résztvevők sokszor nem is értesültek róla, hogy mi lett a végeredménye a közreműködésükkel zajlott teszteknek. Ezért - az MTA Magyar Tudomány Ünnepe sorozatán belül - 2013 óta minden év novemberében konferenciát szervezünk, ahol magyarul, ingyenesen és közérthetően ismerkedhet meg bárki az utóbbi egy évben megjelent publikációinkkal.
Az előadásokat élőben közvetítjük, és 2015 óta angolul is megtartjuk.
A konferenciák helyszíne az ELTE TTK (Budapest, 1117, Pázmány P. sétány. 1/C Bolyai terem)
A belépés ingyenes.
A 2013-as konferencia programja
ELTE, Bolyai terem, Családi Kutya Program Kutyaetológia konferencia


 
     
A 2013-as konferencia résztvevői Csányi Vilmos professzor úrral és Janka kutyával
Térkép: ELTE Pázmány Péter sétány 1/c nagyobb térképen való megjelenítése